Padkázzunk!

Ismered azt, amikor sietnél, vagy csak szeretnéd, hogy "normálisan" jussatok el valahová, a gyerek meg minden padkára felmászik, képtelen a járdán menni, inkább csak a szélén egyensúlyoz? Sőt, azt élvezi, ha kis kőpadkák sorakoznak, ő pedig azokon szökdécselhet végig. Neked persze égnek áll a hajad, hogy mikor bicsaklik meg a bokája, és amúgy is: MENJEN NORMÁLISAN!
Mer' mit szólnak különben?
Remek. Nézzük akkor, miért is rosszalkodik az a gyerek, ha folyton- folyvást dorgálást kap érte? Szereti, ha noszogatva és szidva van? Ez így nem logikus.
El kell fogadni, hogy alapvetően ROSSZ gyerek talán nincs is- illetve bizonyos életkor alatt nincs. Vannak szörnyű dolgaik a srácoknak, de azoknak a bajságoknak mindig oka van. Miért is akarna egy kisgyerek direkt rosszalkodni, mikor a végén úgyis ő szorul? Semmi érdeke nem fűződik hozzá, hogy kitoljon veled. Jó. Akkor miért NEM TUD normálisan menni (csendben lenni, rendet tartani, figyelni az órán, nem beleszólni a mondandódba, nyugton ülni vendégségben, vigyázni a holmijára, észrevétlen maradni a templomban, szépen írni, stb.)? A kulcsszó ott van, hogy nem tud. Nem tud, mert szüksége van rá, hogy (padkázás témánál maradva) az érzékeit trenírozza, egyensúlyozzon, billegjen, ezzel mintegy tesztelve és edzve magát. Nyilván a felnőtt azért nem teszi mindezt, mert már nincs szüksége erre a mozgásra, és nem is emlékszik, hogy valaha mennyire fontos volt neki.
"Jól van, jól van, akkor csinálja otthon, ahol nem látják, de ITT ne! Ne, mert bámulnak, és amúgy is sietni kell iskolába- haza- boltba- valahova."
Nem. Csinálja most, itt, otthon, mindenhol!
Figyelem a gyereket, mikor elfárad, mennyire esik le a székről. Felállítom és játszunk. Fogd meg a jobb kezeddel a bal térdedet, bal kisujjal jobb füledet, jobb sarkaddal bal térdedet, stb. Énekeljük és mutogassuk a dalt :

A fejem, a vállam, a térdem, a bokám,
térdem a bokám,
térdem, a bokám,
fejem, a vállam, a térdem, a bokám,
orrom, a fülem, a szemem, a szám.

Egyre gyorsabban éneklünk és mutogatunk.
Nagyon nehéz, mégis utána a gyerek szeme újra csillog, és tud figyelni. Pihent. Pihen akkor is, mikor rajzol, színez (ez is megfigyelés, bár még régebbről, és nincs egyeztetve szakirodalommal).

Megértve a dolog fontosságát, azt mondom, mozogjon mindig a gyerek- legfőképpen reggel, hisz az iskola eleve ellenkezik egy gyerek életritmusával. 9 óra körül a legaktívabb az agyunk, ehhez képest viszont (mi) 6- kor kelünk, és 8- kor már teljesíteni kell a fiúknak. Kis segítséggel talán mégis elérhetem, hogy mire beérnek, valamelyest működjenek az érzékeik (vagy legalábbis jó hangulatuk legyen).
Már írtam, hogy a héten háromszor busszal jövünk Kecskemétre. Ennek köszönhetően nem késünk el (autóval rendszeres rohanás és stressz a reggeli indulás), és az iskoláig van egy negyedórás sétánk.
Azt mondom, minden padkán egyensúlyozz végig- akár foghatod a kezem, hogy könnyebb legyen. Itt egy sor elhagyatott ülőke- lépegess rajtuk, majd az utolsónál ugorj, amilyen messze csak tudsz. Most számoljuk a lépéseket, minden ötödiknél tapsoljunk. Számoljunk egyesével, és a minden kerek tizesnél guggoljunk. Ugráljunk fél lábon nyolcat egyik, négyet a másik lábunkon, majd kezdjük újra.
Csak vonalakon lehet menni, figyeljük a járda repedéseit, és járjunk rajtuk. Ha másfelé visz az ő utuk, mi szökkenjünk újabb repedésre, ami elvezet az iskoláig.
Hosszan elnyúlik a suli kerítése, hát mássz föl, és egyensúlyozz ott a sarokig! De csak azután, hogy gesztenyét gyűjtöttünk. Azt mondom, anyának 8 gesztenyéje van (keresd meg nekem), Bobinak néggyel több. Keresd meg azokat is! Kérdéseim: Mennyivel több, mennyivel kevesebb, mennyi van összesen, stb.
Észre sem vesszük, hogy beértünk a suliba.
Jó lett volna megörökíteni a hitetlenséget az arcukon, mikor először hallották a számból, hogy szeretném, ha padkáznának.

Miiii??? Anya megőrült? Nos, gyakran érzem közel magam a megőrüléshez, és gyakran annak is tűnök, de már cseppet sem érdekel. Belefáradok lassan, hogy még a szokásokkal is törődjek, így hát padkázás, szökdécselés, tapsolás kíséri a reggeleket. Hozománya a megengedő (biztató) viselkedésnek, hogy megtudtam egy titkot. Egy olyan infót, amit mi, felnőttek csak emlékeinkből túrhatunk elő: Padkázni NEHÉZ.
Nekem elmondták a fiúk. Megtiszteltek vele, hogy elmondták. Én pedig nem kérdeztem meg normális felnőtthöz méltón: Akkor miért csináljátok? A válasz ugyanis magától értetődő: Mert muszáj.