A tanulás öröm is lehet (?)

"Legelőször is szemléletbeli változásra lenne szükség. Tudnunk kell, hogy a gyermeknek rossz ez az állapot, szenved tőle és semmi köze az akaratához. Boldogan teljesítené a vele szemben támasztott követelményeket, ha tudná. Senkinek nem jó a sikertelenség. A felnőtt ember sem tud könnyedén megbirkózni vele. Hogyan lehetne ezt elvárni egy kisgyermektől, akinek még fejletlenek a problémamegoldó stratégiái? Ki járna be szívesen egy olyan munkahelyre, ahol nem tudja elvégezni a rábízott munkát, ráadásul még el is marasztalják a kollégái előtt? A gyermekek nem mondhatják, hogy "nem csinálom tovább". Még ha meg is fogalmazzák ezt szóban vagy egyéb tünetekben, környezetük nem veszi figyelembe tiltakozásukat. A kisgyermek nem érti, mit akarnak tőle, csak érzi, hogy valami nincs rendben."

Köszönöm, köszönöm Kulcsár Mihálynénak, hogy megírta ezt a könyvet, az Ötpöttynek, hogy hozzájuttatott, és a fiamnak, hogy ilyen különleges gyerek. Ha ő egy átlagos fiú lenne, valószínűleg soha nem kezdtem volna el foglalkozni a figyelemzavaros állapottal, így viszont kiderült, hogy borzasztóan érdekel. Magamban meg is ígértem neki, hogy minden erőmmel segíteni fogom, hogy jóvátegyem a mulasztást, amiért eddig nem vettem észre a problémáit. A könyv tegnap óta a letehetetlen kategóriába lépett nálam, és amolyan heuréka élményekkel bombáz. Jelenleg azt gondolom, sok- sok szülőnek legalább egy kivonatot kellene ismernie belőle, hogy időben felismerje- elfogadja, hogy igenis, a gyerekének gondjai vannak, ehhez mérten másként kell őt elfogadni, elvárásokat támasztani irányában. Megkockáztatom, talán minden gyereknél elkél ez a fajta fejlesztés, amit a módszer kínál. Az a fajta fejlesztés ez, ami akkor sem árt, ha nincs rá szükség. Látva a gyakorlatokat, régi drámás múltammal már keresgélek mögéjük olyan játékokat, melyek még érdekesebbé tehetik a kicsiknek a mozgást.