Adventi készülődés- olvadt csoki, kőcukor. És még egy kis emancipáció is

Az úgy kezdődött, hogy az adventi ajándékok helye mindig ott volt a nappali radiátora fölött. Ennek köszönhetően egyik évben a csokoládé olvadt meg, következőben pedig a pillecukor száradt kaviccsá. Ezért (is) keresgéltem idén valami mást. Valamit, ami nem olvadékony, nem száradós és amúgy meg több, mint egyszerű édesség. 

Késésben voltam vele, mint mindig. 

Mint mindig mindennel. 

Erről eszembe jutott a nők "felszabadítása", az emancipáció, melyért oly nagy hévvel küzdöttek őseink, s melynek köszönhetően az életünk (az életem; a nők élete) állandó feszültségben telik. Ügyes variálás, hogy mindenütt meg tudjunk valamelyest felelni. 

Itt van mindjárt a munka. 

Egy átlagos munkahelyen semmivel sincsenek szolidabb elvárások a nők felé, mint amelyek a férfiakat illetik, csak éppen, míg egy férfi mögött általában ott a támogató asszonyi háttér, addig a férfi elnézi neje tehetségét- ha ez nem megy a vacsorája rovására. Így hát a nő munka után próbál valami emberi rendet tartani a lakhelyén, és ételt tenni a családja elé. Ha szerencsés, útközben beszerzett még néhány gyereket magának, akikkel jó lenne törődni, így aztán gyakran kopog a fejében a kérdés:Hogyan tudom mindezt megoldani?

3 program, s mind teljes embert kíván. 3 teljes embert. 

Nem mondok ezzel újat senkinek, ugye? Az én generációm már nem találkozott az eredeti női modellel, mely a háromból egy műszakot teljesen kihagy a számításból, vagyis már én is azt láttam gyerekként, hogy a nőknek meg kell szakadni ahhoz, hogy egy hangyányi elégedettséget érezhessenek a feladataikat illetően.

Hab a tortán, ha van olyan gyereked, aki az átlagosnál is több törődést igényel. Azt a cseppnyi időt, ami jut az összesre, oszd el igazságosan, hogy elkerüld a testvérek közti féltékenykedést, de megadd az elesettnek, amire szüksége van.

Vagy akkor nézzük az ünnepeket!

Az adventet jelen pillanatban, amit már hetek óta forgatsz a fejedben, végül mégis valahogy elnézed egy héttel. Kapkodva készülődsz éjjel, hogy legalább reggelre készen legyenek az ajándékok. Akarsz valami többet, jobbat, mint ami eddig volt, és csak reméled, hogy amit kigondoltál, meg tud majd valósulni.

A csokimassza, és a kőcukor helyett idén együttlétet szeretnék az adventtel hozni a családba, ezért a zsákokba nem édességet rejtettem, hanem kártyákat, melyeken egy- egy közös tevékenység szerepel. Reggelente adventezünk, vagyis bontunk zsákot, hogy egész nap a kártya szellemében tudjunk készülődni a délutáni együttlétekre. Egyetlen szelet csokoládé van a kártyák mellé, s azon megosztozunk. Ezt azért tartom fontosnak, mert a fiúk közötti feszültségek - talán a koruk, talán különbözőségeik miatt - mostanában újra fellángoltak. Gyakori az egymás piszkálása, a testvérvirtus. 

Reménykedek, hogy ezek az együtt töltött órák majd enyhítik a feszültségeket.

Így néz ki most nálunk az adventi fal:

A betűk itt- ott elmaszatolódtak (üvegfesték teafilteren), de hát így jár az ember, ha éjjel készül és közben showder klubot hallgat. A röhögéstől reszkető kézzel nehéz minőségi munkát végezni- ugyebár.

Nincsen nálunk semmi autentikus, mézeskalácsos, csipkebogyós. Nálunk a karácsony csillog- villog, így hát az adventi falunk is erősen ízlésromboló :-)

A zsákokban pedig olyasmik vannak, hogy 

- Sétáljunk este együtt a környéken!

- Rendezzünk családi bulit!

- Diavetítés egész délután!

- Társasjáték maraton (az összes társasjátékunkkal nyomjunk egy partit)!

- Készítsünk ajándékot apának (aki ritkán van itthon)!

- Aludjunk együtt!

stb.

Reméljük, beválik az újfajta advent és célt érünk. A karácsonyi készülődés- várakozás már hetek óta tart, és valahogy idén túlmutat az ajándékok áhításán. Gyakran beszélnek arról a fiúk, milyen remek az ünnepi vacsora, milyen jó a templomba elmenni, onnét hazatérni, a nagyobb családdal összejönni. 

Azt hiszem, lassan kezdik meglátni az ünnep lényegét.

Én igyekszem. Két rohanás közt, 500 gondolattal a fejemben próbálok ellavírozni a feladatok tengerében. Ahogyan ti is.