7vége

Olyan jó volt régen..Mikor csak ki kellett ejtenem súgva a szót: "kirándulás" és minimum 2 gyerek maximum 10 másodpercen belül ott ült az autó hátsó ülésén menetkészen. Hátizsák a hátukon, benne alma és pótpelus( ki tudja, hova kerülünk). Voltunk hegyekben, tóparton, múzeumban, moziban. Mindig jó volt. Lerázhatatlanok és fáradhatatlanok voltak. VOLTAK.

Mert eljött a kamaszkor. Ők egyre fáradtabbak, én meg egyre bánatosabb vagyok. Annyit sikerült kiharcolnom, hogy havonta egy hétvégét ránk szánnak. Így voltunk a Láthatatlan Kiállításon, a bécsi állatkertben, láttuk a Diótörőt és az Experidancet. Utólag mindig elmondják, milyen érdekes volt, milyen jól érezték magukat. De mire rábeszélem őket az elindulásra, az egyre hosszabb idő és egyre több energia.

Így aztán rászoktunk az apjukkal, hogy ketten megyünk. Igen, mi is azt hittük, hogy ez sokkal kényelmesebb, nyugodtabb, de nem . Hiányoznak. Sokkal érdekesebb volt együtt felfedezni a világot. Tőlük tanultam meg, hogy az elzsibbadásig lehet guggolva figyelni hangyáékat, hogy fél óráig lehet mozdulatlanul állni egy fa alatt, hátha visszajön a mókus és azt is, ha félek a bábszínházban, akkor gyorsan el kell aludni a meleg, sötét nézőtéren. Jó volt, na!

20 éves korom óta vagyok derékfájós, így a gyógyfürdő nekem mindig kiváló program. A keserű szájíz azonban mostanában mindig ott van. Tegnap a déli határ közelében voltunk, Mórahalmon. Úgy szerettem volna, ha látják a parkban a tulipánokat, útközben az eldugott mellékúton álló gyönyörűszép hindu templomot, ha együtt fagyizunk .

Ma délutánra már sikerült egy kis időt kérnem tőlük. Megyünk sétálni az Arborétumba!