Egyetértésben

Hogy én milyen büszke voltam! Sajnálkozva hallgattam az anyukák elbeszéléseit civódó gyerekeikről, megértően bólogattam és TUDTAM, hogy ez NÁLUNK SOHA nem fordulhatna elő.Hiszen a két kisgyerekem imádja a másik társaságát, boldogan játszanak a homokban egész délután és még a fogorvosi székbe is egyszerre akarnak beülni.( A fogorvos a mai napig röhögve meséli a történetet. )Ha egy elesett, kettő sírt, ha egy csoki volt, megvárták a másikat és együtt ették meg.

Na, kitaláljátok-e, mi vetett véget ennek az idilli képnek és nyugodt napjaimnak? Hát, persze, a kamaszkor. Napi teendőik mostanság:

-A másik sárba tiprása verbálisan. Sokszor.

-Anyai szeretet kisajátítása, a másik elzavarása a puszi elől. Sokszor.

-Fizikai bántalmazás megkísérlése.Sokszor.

-Csokoládé felezése vonalzó, mérőszalag, hitelesített colstok segítségével. Mindig.

-Célozgatás a másik gyengeségeire.Sokszor.

-Árulkodás a nagytesónak, ki melyik pólóját hordta, mikor nem volt itthon. Sokszor.

-Apa figyelmének kisajátítása , a másik szájának ( tenyérrel) befogásával. Sokszor.

-A másik sikerének bagatellizálása.Mindig.

Egy valamiben azonban (még ők is) egyetértenek: A másik a bolond.