Nyulak puskával

Mi lesz a lányainkkal, anyukák?
Vállalom, hogy konzervatív, régi vágású és szigorú szülő vagyok. Ez ugyanis a gyerekeim egyik fő vádpontja ellenem, ha a tévézés szóba kerül. Nálunk ugyanis nem szabad hétfőtől péntekig se tévét nézni, se számítógépezni. Azaz, nézni lehet, de bekapcsolni nem .Ha valami iskolai munka adódik, ami ritka eset, nagyon rövid időre engedem használni a gépet . Egy állat volnék? A múltkor üzent is nekem az egyik pedagógus, aki beszélgetés közben hallotta a lányomtól, hogy megy ez nálunk. Azt üzente a kolléga, hogy meg kellene engednem a kamasz gyerekeimnek, döntsék el ők, mennyit akarnak tévézni, biztosan csak az első néhány nap lenne túlhúzva. Az első reakciómat nem idézném szó szerint, az udvarias, amit visszaüzentem, hogy én sem adok kéretlen tanácsot senkinek a munkájával kapcsolatban. Pedig nekem is van véleményem. Ő egyébként egy intelligens, magas szinten tanító kolléga, nagyon kedveljük.

Én a neten találkozom nap, mint nap a tévéműsorok kommentárjaival, főhőseivel, képeivel. Az még hagyján, hogy énekel, akinek nincs hallása, műsort vezet, aki nem tud magyarul. De ez az új förmedvény! Volt ugyan már egy ilyen műsor, de azt hittem, abban reménykedtem, hogy fizetett a csatorna annyi büntetést, ami elvette a kedvüket a folytatástól. Hát, nem. Úgy tűnik, így is megéri.
Erre a „Libák futnak a gúnár után, aki szívesen tapogatja őket” műsorra gondolok. A húspiaci közvetítésre. Kattintsatok a neten bármelyik napi hírekkel foglalkozó oldalra( na, jó, a politikaikon talán nem-talán), ott lesz. Ki mászott be meztelenül egy 24 órája megismert pasi mellé a fürdőkádba, ki adott intim ajándékot egy gyakorlatilag vadidegen férfinak, stb. Az eszem megáll.
Az, hogy ezek a szerencsétlenek kicsodák, hogyan kerültek ilyen helyzetbe, mikor ment el az eszük, nem is számít. Ami megrémít, hogy a lányaink ezt látják, láthatják. És azt hiszik, ezt lehet. Futhat a nyuszi a vadász után, kelletheti magát a vad, hátha valakinek kedve támad rálőni. Beszélünk vajon eleget a lányainknak a női méltóságról, ami nem összekeverendő a gőggel? A kedvességről, melegségről, ami egy nőt jellemez? Tudjuk ellensúlyozni ezt a rettenetet, amit a média idefröccsent a gyerekeinkre? Néhány évtizede, évszázada még elképzelhetetlen lett volna, hogy a bálban a grófkisasszony kérje fel a grófot táncolni. Ez lenne ma a nekünk kiszabott egyenlőség? Hogy úgy viselkedhetünk, ahogy egy férfinak kellene? Kezdeményezhetünk, tűrhetjük a visszautasítást, megalázottan elkulloghatunk? Ezért küzdöttek a nők, vagy valami nagyon félresikerült?
Ilyen ellenszélben lesz erőnk Igazi Nővé nevelni a lányainkat? Olyan nővé, aki tudja, mennyit ér egy meleg vacsora, egy kedves szó? Olyan nővé, akinek nem kell rúdon vonaglani, hogy csillogjon tőle egy férfi szeme?