A versengés erőszakot szül

Csodás történetem a "Látlak téged" kategóriában az az alig egy éves szösszenet, mikor a fiam egy iskolaváltás után próbált beilleszkedni az új osztályába. Felmérte a gyerekeket és hamarosan elkezdte nekem mondani, hogy az osztályukban van egy gyerek, aki ilyen meg olyan rossz, neveletlen, elviselhetetlen, stb. Tényleg rémes történetei voltak, amik azért mind arról árulkodtak, hogy a szóban forgó kisgyerek nincsen könnyű helyzetben és nyilvánvaló, hogy a rosszalkodásai valamiféle figyelemfelkeltés részei. 

Teltek- múltak a hetek, mikor egyszer a gyerekem hazajött és elmesélte, hogy Á. ( az a bizonyos neveletlen rossz gyerek) valami fantasztikus szerkezetet hozott be az iskolába, amit ő szerelt össze egy leroggyant hifitoronyból. Állítása szerint ez egy elképesztő szerkezet lett, és ő el sem tudta képzelni, hogy miképpen volt képes szóban forgó gyerek (aki egyébként "felháborítóan" rosszul is tanul) egy ilyet elkészíteni. Hamarosan barátok lettek és igaz ugyan, hogy vannak gondok a sráccal, de tény, hogy - állítólag :-) - nemrég készített egy űrrakétát, ami ezóta már a Holdon van és onnét küldözget jeleket a fiúnak. Ő itt a földön veszi ezeket a jeleket, erre fiamnak bizonyítékai vannak, mert a barátja behozott az iskolába valami hangfelvételt, vagy micsodát, amit az ő rakétája a Holdról sugárzott le.

Őrület, nem igaz?

Közben (természetesen) a srác (az űrkutató) gyakran a kezelhetetlenségig agresszív szóval és tettel ott, az iskolában. 

Igazi versenyszellem uralkodik náluk. Matek és nyelvtagozat, jól képzett tanárok, rengeteg átvétel mindenféle 6 osztályos gimnáziumba, stb. Ez egy jó és elismert iskola a városban a versengés mindent átszövő szellemével.

Verseny?

Verseny van mindenütt- lassan már az életben maradásért- és azt gondolhatnánk, hogy jó az, ha a gyerekek is beleszoknak ebbe az életbe. Természetes szelektálódás- mondják a cinikusok. Aki képes versenyezni, az előre jut, aki nem bírja az iramot, hát bukjon el. Közben meg sírunk, nyafogunk, hogy az iskolákban eluralkodik az agresszió. Az okok többfélék lehetnek. Említik a média hatását, a számítógépes játékokat, a szülői elhanyagolást, esetleg bántalmazást, amik kiváltják a gyerekekből az agressziót, illetve azt a közösségi szokást, hogy a gyengéket kilökik, bántják, gúnyolják.

Nekem meggyőződésem, hogy ez a hangulat csakis a felnőtteken múlik, illetve azon, hogy hogyan működtetjük a közösségeket az iskolában. A kimondott vagy kimondatlan versengés feszültséget szül, a generált kiválasztás- kiválasztódás alantasabb helyzetbe taszítja az állítólagos gyengéket.

Nehéz persze eltekinteni attól, hogy az iskola a megszerzett tudásról és annak bemutatásáról szól, viszont tudjuk azt is, hogy az iskolai tudáson túl rengeteg olyan készség, képesség, gondolat, érzés, ötlet, ügyesség van, ami értéket hordoz és ami nem alkalmas versenyeztetésre, viszont alkalmas együttműködésre. Felvilágosult pedagógusok már kooperatív- együttműködésen alapuló oktatási formákat keresnek, ahol a gyerekek együtt gondolkodásra, egymás megismerésére, egymás elismerésére "kényszerülnek". Az ilyen munkaformákban nem tudnak célt érni, ha eltapossák egymást. Csak akkor érnek el sikert, ha együttműködnek. 

Eközben tanulnak egymástól, s ami még fontosabb: elfogadni tanulnak. Elismerni tanulnak. Együttműködni tanulnak.

Valaha Amerikában a szegregáció felszámolására vezették be az integrált oktatást fekete és fehér diákok bevonásával. Az ötlet azonban nem ért célt, mert ahelyett, hogy együttműködés alakult volna ki a gyerekek között, kis csoportokba szerveződtek és egymás ellen fordultak. Később Elliot Aronson találta ki az ún. mozaikmódszert, mely erősen hasonló ahhoz,. amit ma nálunk kooperatív oktatásnak neveznek, s amely arra "kényszeríti" a gyerekeket, hogy együttműködjenek a munka során. Ez és az ehhez hasonló rendszerek kezdték azután a klikkeket felszámolni, és a gyerekek társadalmát átalakítani. 

Miért fontos ez itt nálunk? 

Egyre többen mondják, hogy nem elég az integráció, sőt nem elég a sok fejlesztő pedagógus ahhoz, hogy a gyerekek az elfogadást tanulják. Amíg a rendszer kimondva, kimondatlanul a versenyre alapul, addig a "gyengék" örökös kitaszítottságban lesznek, mely elkeseredést, kisebbrendűségi érzést, majd dühöt és agressziót szül bennük. Minél inkább erőltetjük a megalapozatlan, nem jól kidolgozott integrációt, annál több kibírhatatlan "űrkutató", vagy frusztrált, szomorú és dühös "buta" gyerek lesz az osztályokban. 

A szlogen mindig az: Minden ember értékes. Ez így van, csak éppen akkor bánjunk is úgy velük. Segítsük a gyerekeket, hogy tényleg azt tanulják meg, hogy ők is értékesek.

Az inspiráló cikket ITT találod.