Viszlát Amy! avagy a drog és a gyerekek- Kit érint és megelőzhető-e?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én sajnálom Amy Winehouse- t. Tudtuk persze, hogy ez így nem mehet sokáig, aki így él, mint ő, bizonyos, hogy idő előtt bevégzi, de ettől még épp olyan veszteség, mintha autó gázolta volna el. Tehetséges volt, valaha szép is, fiatal. Mi kell még a boldoguláshoz? Erő? Magabiztosság? Biztonságérzet?

Annyiféle magyarázat van arra, miért lesz valaki kábítószer vagy alkoholfüggő. Én egyértelműen azoknak adok igazat, akik minden alapjának a törődést és a szeretést tekintik.

Mikor és hol kezdődik a függőségek kialakulása? Azt hiszem, jelenleg teljesen mindegy, hogy dohányzásról, alkoholról vagy drogról beszélünk, a jelenség a lényeg: ki miért keres olyan pótszereket, amik művi úton idézik elő a megnyugvást, vagy éppen pörgetnek föl.

Mindenki, aki próbált már ilyen szereket, tudja, hogy eleinte kutatunk valamit általuk. Kíváncsiak vagyunk valami újra, ami lehetőleg a felnőttekkel van összefüggésben. A cigi és az alkohol valahol 13 ás17 év között kezd csábítóvá válni (én azt szoktam mondani, hogy aki 18 éves koráig nem szokik rá a bagóra, az már ritkán lesz dohányos később, hisz addigra megjön az esze). Ilyenkor sokan kipróbálják és miután kellemetlen élményeik lesznek, sokan el is fordulnak a szerektől.

Vannak azonban, akik nem.
Nekik miért fontos és mit pótol a cigi vagy a szesz?

Vajon az a feltevés, miszerint a kisbaba, aki cumival vigasztalódik, már egyfajta kábítószerrel él, az túlzás vagy reális gondolat? Olykor bonyolultabb a csecsemőt felvenni, élményekkel kínálni, mint hogy cumit tegyünk a szájába, ám a pszichológusok szerint hosszú távon kifizetődőbb, ha simogatással és törődéssel elégítjük ki a gyermek szeretetigényét, nem pedig a száját foglaljuk le egy valójában értelmetlen és céltalan tárgy behelyezésével.

Nem törvényszerű persze, hogy a cumizós gyerekek később függővé válnak, az viszont bizonyos, hogy nem jó kezdés már életük elején bármilyen pótszert használni érzelmi szükségleteik kielégítésére.

Idővel azért minden gyerek leszokik a cumiról. Kérdés, jön- e helyette más (káb)szer.

Közeli ismerősöm az az anyuka. akinek a fia egészen iskolába indulásig betegesen elhízottnak számított. A kisgyerek nem tudott futni, játszani és gyakran volt csúfolódások célpontja. Egyszer nálunk vendégeskedtek. A gyerekek fociztak a kertben, miközben a srác- miután esélye sem volt utolérni a labdát- hisztirohamot kapott. Dühösen nyivákolt, az anyukája pedig hogyan segített neki? Na, mit gondoltok? Természetesen megkínálta egy kis süteménnyel.

Miközben okokat keresgéltem, olvastam egy cikket arról, hogy pszichológusok egy olyan felmérést végeztek, amiből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik ritkán étkeznek együtt a szüleikkel, sokkal gyakrabban lesznek kábítószerfüggők, mint azok, akik egy asztalnál esznek a családjukkal. Nyilvánvaló, hogy nem az evés ténye, ami megóvja a gyerekeket a pótszerektől, sokkal inkább a meghitt együttlétek, azok a bizalmas beszélgetések, amik a közös étkezések során kialakulhatnak.

Az SOS gyerekeim mind dohányoznak és sajnos egészen korán kezdték. Van közöttük, ki rendszeresen füvet szív, sőt emiatt már rendőrségi ügye is van. Egy ideig azt képzeltem, nem értik mi ezzel a baj. Mintha hasztalan beszélne nekik arról az ember, milyen veszélyeket rejt a kábítószer. Később rájöttem, hogy nem az általában vett felvilágosítás és érvelés, ami elgondolkodtatja őket, hanem a személyre szabott "fontos vagy nekem" kijelentések. Azt értik, ha az ember félti őket.

Aztán egészen friss ez a másik történet egy fiúról, aki 4. osztályig kitűnő tanuló volt az iskolában. Most hatodikos, az eredményei gyatrák és szörnyű a kapcsolata a szüleivel.
Alsóban még minden rendben volt. Látszólag. A fiú minden lépése nyomon volt követve, anyuci vele tanult, és még a lélegzetét is számon tartotta. Aztán ötödiktől már nem tudta követni a tananyagot, a segítség követelésekben, kiabálásban fulladt ki. A gyerek szép lassan átment ellenállóba, sőt keményen dacolni kezdett. Az el nem fogadás, a feltételekhez szabott szeretet (akkor leszünk jóban, ha jó jegyeket hozol) elfárasztotta és fellázította. Olyannyira, hogy a nemrég még virgonc kiskölyök számomra megdöbbentő helyzetbe került: A fiammal egy délután találkozót beszéltek meg a facebookon. Már legalább 1 éve nem látták egymást, így a srác lelkesen készülődött. Meg is lepődtem, mikor később mégis inkább itthon maradt. Néhány nappal később mesélte el, hogy azért nem ment, mert a régi barát utolsó bejegyzése az volt, hogy kicsit később találkozzanak, mert éppen most hoztak neki egy adag füvet.
Na, köszi szépen.

Azon gondolkodtam akkor, hogy vajon mennyiben hasznosak a prevenciós előadások a tiltások, az elrontott egészségről szóló sirámok egy olyan gyereknél aki valóban veszélyeztetett? Fogja őt érdekelni egy felnőtt okoskodása? Szerintem nem fog változni azért, hogy egy ködös jövő miatt feladja a jelen örömeit. Főképpen akkor, ha ez a jelen nem sok örömöt tartogat neki. Márpedig az a gyerek vagy a fiatal, aki dohányzással, droggal, alkohollal csillapítja a benne dúló feszültséget, az süket marad a felnőttek szavára. A viselkedése provokáció, amivel azt próbálja az arcunkba kiáltani: Szeress engem és fogadj el.

A feltétlen szeretet, amire minden gyereknek szüksége van. Elfogadni őt a hibáival együtt. Ez persze nehéz, de tanulható. Azt gondolom, félhetünk attól, hogy a gyerekeink rágyújtanak, inni kezdenek, vagy droghoz nyúlnak, hisz bármikor hozzájuthatnak ezekhez a szerekhez. A félelemkeltés, a tiltás azonban mit sem érnek ez ellen. A hegyi beszéd és a tudományos előadások talán valamit, azonban ezek a kommunikáció riogatás kategóriájába esnek és az igazán veszélyeztetett gyerekeknél csak olajat jelentenek a tűzre. Hisz a gyerek, akit nem fogadnak el, előbb- utóbb dacolni fog és éppen azokat az eszközöket veti be a felnőttek ellen, amitől azok leginkább óvni- tiltani akarják.

Mégsem kell azért pánikba esni. Az, ahogy a világ változik, csak nekünk köszönhető. Ha a gyerekünk veszélybe kerül, drogokhoz nyúl vagy dohányozni kezd, az valahol rajtunk is múlik. Megtanítottuk- e, hogy az élet pergő izgalmas és szép pótszerek nélkül is? Kapott- e biztonságot tőlünk érzelmileg és testileg? Tudott- e beszélgetni eleget? Elfogadtuk- e őt mindenestől?

Tudjátok, én egyre inkább azt gondolom, szülőnek lenni tudatos dolog. Át kell gondolnunk még valahol az elején, de mindenképp a serdülőkor előtt, hogy mit akarunk és miképpen érhetjük ezt el. Érdemes nyitott szemmel járni, tanulni és nem a véletlenre bízni a gyerekeink nevelését.

Hogyan jön ide Amy Winehouse? Úgy hogy aznap, mikor ő meghalt, egyik "fiam" büszkén mondta, már egy hete tiszta. Míg sajnálkoztam ezen a tehetséges énekesnőn, szurkoltam ennek az elveszett fiúnak, hogy az egy hétből egy élet lehessen. Mert utak vannak. A mi dolgunk hogy megvédjük a gyerekeket. Megerősítsük és felvértezzük őket. Ha ez nem sikerül, magukra maradnak, akkor pedig a saját erejük lesz, ami segíthet abban, hogy nemet mondjanak. Hogy ez melyiküknek sikerül, az nem függ sikertől, tehetségtől, szépségtől. Csak valami tiszteletre méltó belső erőtől függ és talán a legjobb az volna, ha minden gyerek anélkül nőhetne fel, hogy ezt az erőt használnia kellene. Elég volna gyerekként hizlalni, növeszteni, hogy felnőttként majd a saját gyerekeit óvhassa általa.

Ha tetszett a cikk, kérlek, hogy add tovább: