A kreatív személyiség jegyei

A kreativitás nem él meg magától. A pszichológusok szerint (majdnem) mindenki kreatívnak születik, csak éppen utána valahol elveszítjük ezt a képességünket. Beleszürkülünk az életbe. Vajon miért?

Ugye, azt nem kell mondanom, hogy az ember és minden élőlény úgy van megalkotva, hogy leginkább a magához hasonlót fogadja el. A fehér ludak kimarják maguk közül a tarkát, és minden állati közösség elhatárolódik a szélsőségektől.

Ezért válik az emberek közt a divat uniformissá, ezért alakulnak ki a gondolkodásban sztereotípiák, ezért vannak viselkedési sémáink. Ha belesimulunk a tömegbe, biztonságban érezzük magunkat, ha vállaljuk esetleges másságunkat, akkor legfeljebb a bátorság diadala jut nekünk- megértés nagyon ritkán.

A szélsőségek ideje a kamaszkor, mikor az egészséges ifjú elkezdi kitolni a határait. Szembefordul a szülők értékeivel, ízlésével, visszautasítja a környezet elvárásait. Beleringatja magát abba az álomba, hogy ő más, mint az összes többiek. Más, amennyiben mind egyszeriek és utánozhatatlanok vagyunk, ezzel együtt pedig "ugyanolyan" is, mint a lenézett tömeg, hisz a nagy lázadások után azért legtöbben belesimulunk az átlagba.

Nem szeretünk kilógni.

A lázadó kamasz is furcsa kettősségben él. A mi értékeinket elutasítja, a barátokkal viszont képes annyira azonosulni, hogy esténként alaposan meg kell nézni, ő ért haza, vagy valamelyik haverját vacsoráztatom éppen. Ugyanaz a haj, öltözet, hanghordozás mindegyiknél... Hol a gyerek, akit neveltem?

Az a helyzet, hogy több dackorszakon is átküzdjük magunkat, mire felnőnek a fiaink (lányaink) és ez nagyon jól is van így. Emlékeztek, mikor a nagyon jó kislány tikkelni kezdett? Kell, hogy átessenek a gyerekek ezeken a viharos időszakokon, és kell, hogy akarjanak lázadni. Mi eközben próbáljuk kordában tartani a kilengéseiket, de teljesen megtörni őket nagyon káros. Hosszútávon ugyanis egy nagyon fontos készséget veszünk el tőlük: a kreativitásukat.

Olvastam tudományos értekezéseket arról, hogy miről ismerszik meg a kreatív személyiség. Ilyesmiket találtam:

• Változásra törekvés.
• Merészség.
• Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát).
• A fegyelmezetlenségre való hajlam, az általuk elért cél érdekében.
• Nyitottság az új elképzelések iránt.
• Nonkonformizmus.
• A tekintély megkérdőjelezése.
• Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.

Hoppá!

Ki ez a gyerek itt fönt?

Megmondom én nektek: Ő a ROSSZ gyerek. A BOSSZANTÓ gyerek. A RENDETLEN gyerek.

Megtörhetjük ezt a gyereket, vagy formálhatjuk is- ezt ki ki eldönti, hogyan szeretné. Játszhatunk vele  "ki az erősebbet", küzdhet a szülő és a pedagógus is a gyerek ellenében, a végső kérdés azonban az, ha mi győzünk, ha sikerül ezeket az ágakat durván letörni, vajon nő- e majd helyettük valami más? Vagy kopasz fák fognak álldogálni a réteken? Felnőttek, akik "megeszik" a média ostobaságait, megveszik a haszontalan holmikat, amik valahol, valakiknek hasznot termelnek? Emberek, akik hisznek a Tomi család bárgyú anyucijának a reklámblokkban? Akiket úgy csavar ujja köré a sima szavú politika, hogy észre sem veszik, mikor válnak robotokká?

Hmmm?

Nem, nem azért hajtogat az ember, nem azért készít lapbookot, mászkál kirándulni és kényszeríti szelíden a lusta kiskamaszt kerámiázni, mert azt szeretné, hogy majd felnőtt férfiként is kütyüket gyártson a hálószoba falára, vagy pillecukor virágot ragasszon a feleségének. A sokféle gondolkodást, a "lehet így is, lehet úgy is" világot akarja feltárni. A kreatív elmét edzeni. Nem művészt nevelni, "csak" gondolkodó embert.

Szóval érdemes óvatosan bánni a daccal, a kamaszsággal, a feltétlen tekintély megkérdőjelezésével, hisz ezek az élet bizonyos szakaszaiban csupán útkeresések. Senki nem szeretné, hogy a gyereke talpnyaló legyen, vagy életképtelen, önbizalom hiányos felnőtt, aki nem meri az első randiját megszervezni. Azt sem szeretnénk, hogy akaratgyenge, befolyásolható fiatallá váljon, akit a barátok egy pillanat alatt drog, vagy cigaretta függővé tesznek csak azért, mert azt tanulta meg, hogy nem szabad nemet mondania. Mindezek a képességek ott kezdődnek, hogy szabadságot, felelősséget kap a gyerekünk, mikor egyedül mehet iskolába, vásárolhat, eldöntheti, mit vesz fel, mikor találkozik a barátaival, és lehetőleg minél kevesebbszer hallja tőlünk: Húzd meg magad fiam, ne szólj, tűrj, mert különben eltaposnak (eltaposlak). Néha kell ezt mondani, de ha lehet, ne túl sokszor.

Sok- sok ágacska fejlődik egy gyereken, s válogatás nélkül tördelni őket végzetes hiba, mely hiba akkor mutatkozik, mikor a kis csemete érett tölggyé növekszik.


Teccik?