Férfias játékok

Annyit gondolkodtam már rajta, mi határozza meg a gyerekeink viselkedését. Ugyanabból az alomból, ugyanazzal a genetikával, ugyanazzal a neveléssel hogy lesznek annyira mások a testvérek. Mégiscsak a genetika döntene? Tehetünk bármit mi szülők, a kromoszómák eszén csak nem járhatunk túl?

Arról jut ez az egész eszembe, hogy tegnap fogorvosnál járt a 22 éves fiatalember. Az életerős, felnőtt férfi. Akinek eddig csak a fogszabályozás miatt volt dolga a rendelőben, bár az állítólagos kis szája miatt( papírja van róla!), 4 fogát már kihúzták, hogy a maradék elférjen. Na, arra a napra sem akarok visszaemlékezni, soha többet..

A tegnapi eset édesapjának egy ártatlan kérdésével kezdődött: -Te, van valami a fogadon? Ezzel pedig elindította a lavinát! A gyerek elrohant a tükör elé, konstatálta, hogy tényleg van egy pötty a fogán, ami nem jön le. Felhívott engem, hogy azonnal kerítsek fogorvost, mert neki valószínűleg kiesni készül a fél fogsora és már érzi is, hogy tulajdonképpen az a rossz érzés, ami napok óta kerülgeti, tulajdonképpen fogfájás és neki ki fogják most húzni és már az agya is lüktet a fájdalomtól..

Mire hazaért, izzadt és csatakos volt a félelemtől és akkor én még úgy nevettem, hogy eszembe sem jutott, ez most véresen komoly. Addigra érezte a lüktetést, az érzékenységet hidegre , melegre és az összes lehetséges fogászati tünetet produkálta. Ha előre hajolt, fájt, ha beszélt, belenyilallt-hamar elment a kedvem a nevetgéléstől. Próbáltam reális információt kicsikarni belőle ( nagy Vészhelyzet rajongó vagyok), megkérdeztem, 10-es skálán hányasnak érzi a fájdalmat. A válasz gyors volt és tömör: 11. Ilyenkor persze az összes fogorvos szabadságon van, csak a város egyik legdrágábbja dolgozik. Próbálkoztam még egyszer, elmondtam neki, ha mégsem fáj annyira, esetleg megvárhatjuk a saját orvosunkat, aki hétfő reggel fogadja és kb. harmadába fog kerülni a kezelés. Már, ha lesz egyáltalán. Lesújtóan nézett rám, nem voltam a szemében jóanyu, csak egy érzéketlen, gonosz hárpia. Szóval, menni kellett. Attól mereven elzárkóztam, hogy elkísérjem, legalább rajtam ne röhögjenek a rendelőben. Utólag beszéltem a doktornővel, azt mondta kedves mosollyal, "hát, férfiból van a fiatalember, annyi szent." A díjat természetesen elkérte, bízom benne, mivel a fiatal a saját zsebéből fizette ezt a kis pánikrohamot, legközelebb jobban meggondolja, mennyit ér a hiszti. A fogorvos szerint a pötty a fogán annyira fájhatott, mint a szeplő az orrán.

Ezzel párhuzamosan eszembe jut az öccse, aki az ovis kertipartin odasétált hozzám, megkért , hogy hajoljak le hozzá és diszkréten a fülembe súgta: " Légy szíves, vigyél be a kórházba, eltört a kezem." Döbbent kérdésemre elmondta, ahogy az imént elesett a körjátékban( én is láttam, rögtön fölpattant és ment tovább), hallotta a reccsenést és most már kezd fájni.

Ugyanazok a szülők, ugyanaz a környezet, ugyanaz a család. Min múlik vajon?