A tanulási nehézség elsődleges tünetei

A játékok és gyakorlatok gyűjtése mellett szeretném elkezdeni azoknak a tüneteknek a gyűjtését is, amelyek figyelmeztethetnek minket arra, hogy gyermekünk veszélyeztetve van, illetve olyan írásokat is fontosnak tartok, melyek segítenek a szülőnek abban, hogy hogyan viszonyuljon a gyermekéhez úgy, hogy a gyermek amúgy is gyenge önértékelését lehetőleg ne tapossa porba a tudatlanság és tehetetlenség miatt.

Mielőtt a tünetekről írnék, szeretném leszögezni, hogy a gyerek figyelésével is vigyázzunk. Nehogy abba a hibába essünk, hogy 4- 5 éves gyerekünket fejlesztőpedagógushoz kezdjük hurcolni azon való igyekezetünkben, hogy a- valójában nem létező- tanulási problémáit kezeltessük. A szülő- ha gyanakszik valami másságra- jelezzen szakembernek, aki a megfelelő vizsgálatok után tanácsot adhat.
De mik azok a jelek, amik gyanúsak lehetnek?

Külső megjelenés
A genetikai alapú tanulási nehézség általában megjelenik a külsőn. A veszélyeztetett gyerekek lehetnek túl vékonyak, rossz étvágyúak, általában kívánják az édességet. Másik véglet, mikor a kisgyerek túl mohó, ettől aztán túlsúlyossá válik. Mindkét típusú gyermek megjelenése rendezetlen, szétszórt. Ők nem érzik, hogy valami nem stimmel velük, pedig bárki, aki rájuk néz, azt gondolja, vasvillával lett a holmijuk rájuk dobálva.

Viselkedési megnyilvánulások
Ajaj! Nem tud a gyerkőc nyugodtan ülni? Folyton kalimpál, rongyosra rágja a ceruzát, vagy kopog, dobog, feszeleg? Ez már gyanús! Főképp, ha minden igyekezet ellenére képtelen megszokni, hogy kivárja a sorát. Ő aztán folyton a szavadba vág, tolakodik, "zizeg".
Hm... lehet, hogy a középső fiam meg hiperaktív? Neeem!!! Nagyon fontos, hogy egy tünet még nem tünet. Egy bizonyos életszakaszban a legtöbb gyerek izgága, szóval ha néha megzizzenünk tőlük, attól még nem feltétlen kell őket szakemberhez citálni.

Figyelemzavarok
Egy 6- 8 éves figyelme kb. 10- 12 percig tart ki, azután már pihentetésre, játékra van  a gyereknek szüksége (háh, éljenek az egész órás dolgozatok az iskolában!). Azonban ha ennél kevesebb ideig képes egy tevékenységre figyelni, vagy figyelme nehezen rögzíthető, bármilyen apróság elvonja, úgy látszik, hogy figyel mindenre, ezzel pedig semmire sem igazán, akkor érdemes gyanakodni. Ha beszél egy vele megtörtént eseményről, vagy egy mesét próbál felidézni, de az emlékei esetlegesek, képtelen a lényeges, fontos dolgokat kiemelni, meglátni, akkor fennáll a figyelemzavar veszélye.

Az érzékelés, és a motorikum területén mutatkozó zavarok
Nos, ők azok a gyerekek, akik állóhelyben orra esnek (Igen, Bobi is így kezdte, csak éppen ezért szidás járt az iskolában is, és itthon is. Micsinááálsz? Nem nézel a lábad elé?- így reagáltunk. Jó, hát ügyetlen, majd kinövi- gondoltuk ezzel egy időben.)
Iránytévesztés: Erre aztán tényleg érdemes odafigyelni. Merre van a lent, merre a fent, a balra- jobbra, és hozzá kapcsolnám a "tegnap- ma- holnap- holnapután fogalmát" is.
Az irányok, az időbeniség megértése és magabiztos használata fontos ahhoz, hogy később az írás- olvasás során ne cserélje fel az irányokat, vagy ne keverje a p-b, a- e, d- b betűket. Nekünk ezek könnyen megkülönböztethetők, de így leírva látható, mennyire hasonlóak. Egy tétova gyerek szeme simán keveri őket.

Vannak azután olyan tanulási zavarok, melyek a látáshoz vagy halláshoz kapcsolódnak, illetve a nyelvi fejlettség elmaradásával függnek össze. Egy kisgyerek, aki túl későn tanul meg beszélni, vagy erősen beszédhibás, épp annyira veszélyeztetett, mint aki nehezen különíti el a formákat, nem jól érzékeli a távolságokat, a teret, esetleg nem érzi a szavak, a beszéd természetes hangsúlyát, lüktetését. Ha túl sokat hallgat... vagy ha túl sokat beszél minden mondanivaló nélkül.

Ha, ha, ha (ez itt nem nevetés)... Sok jel, amiket jó, ha figyelemmel kísérünk, DE jó, ha fegyelmezetten vizsgálunk. Több jel nagyobb valószínűség arra, hogy gyermekünk segítségre vár, de még mindig nem maga a bizonyosság. Ráadásul időben észlelve egy- egy terület alulszervezettségét, néhány rendszeresen ismétlődő gyakorlattal (Nem akarom ezt a szót! Inkább játékot akarok és fogok használni és alkalmazni.) fejlődést érhetünk el, így ki sem alakul a félelmetes tanulási zavar.

A szülői hozzáállásról is fogok írni.
Sokszor, sokat. Mert fontos. Saját fiamon látom, mennyire nehéz neki a világban boldogulni. A tanulási zavara a kisebbik baj, ami történik vele. A nagyobbik az, hogy ezzel naponta (többször) szembesülnie kell. Már elég okos ahhoz, hogy tisztában legyen vele, ő más, mint a többiek. Ő buta (legalábbis így képzeli).
A biztonságot én jelentem neki- amennyiben képes vagyok ezt jelenteni, hisz még ebben sem biztos. Tízszer- százszor kérdezi, hogy szeretem- e, ami nekem azt jelzi, hogy állandó megerősítést akar.
Hogyan viszonyuljak hozzá úgy, hogy miközben tekintettel vagyok rá, mégse kényeztessem, vagy babusgassam túl? Mi van a testvérekkel, akik megszokták, hogy nekik az ötös a cél, míg figyelemzavaros öccsük hármasa már fellélegzésre ad okot?
Egyelőre nem tudom a válaszokat, de majd megkeresem. Jobb híján. Majd az élet megtanít rá, hogy hogyan kell így élni, és gyereket nevelni.