Természetismeret kavicskönyvből

Nem is tudom... olyan érdekes ez az új helyzet. Sokkal egyszerűbb volna, ha minden olyan lenne, mint eddig volt, mikor nem kellett különösebb erőkifejtéseket tennem a fiúk tanulmányai miatt. Tudtam, hogy nagy baj nem lehet velük, mert könnyen megy nekik minden. Nem, nem szeretnék az a szülő lenni, akinek szüksége van egy problémás gyerekre, hogy ezzel valami űrt töltsön be a mindennapjaiban. Millió dologgal foglalkozom, így semmi szükségem rá, hogy a gyerekem problémájában találjak megoldást a saját életemre. Azt hiszem, nem vagyok egy pánikolós anyuka, sőt, talán néha jobban is aggódhatnék a gyerekeim miatt, mint ahogy teszem ezt, de nem akarok többet stresszelni a feltétlen szükségesnél, és nem akarom "élvezni" Bobi állapotát, mert tudom, hogy neki cseppet sem élvezetes. Azonban, ha őszinte vagyok, mégis azt kell mondanom, hogy már ez az egy hónap is óriási pozitív változásokat hozott az életünkbe. A kreatív erőim új lehetőségeket találtak, és alig várom a hétvégéket, hogy újabb és újabb játékokat készíthessünk. Sokkal több dolgot csinálunk együtt, és ez jót tesz a kapcsolatunknak. Eddig is volt ilyen, de most ez mégis más. Mivel Bobival nagyon sokat foglalkozom, egyre gyakrabban jön a két nagyobb fiam, hogy segítséget kérjen tőlem. Az iskola valahogy kívánatosabb, érdekesebb lett nekik. Új utakat találtam én is. Újra tanulni fogok, és most jövök rá, mennyire hiányzott ez. Számolom a napokat a tanfolyamig, mert bár többedszer olvasom a könyvet, de míg a képzést meg nem kapom, és nem tudok biztos állapotfelmérést készíteni, addig nem akarok túl mélyen belemászni, nehogy valami kárt csináljak. Mindent más szemmel nézek a saját gyerekeimen is, de a másokéin is.
Nem akarom túlmisztifikálni ezt a történetet, és nyilván a célom mindenek előtt az, hogy Bobi behozza a hátrányát, de el kell ismerni, általa egy izgalmasabb élet köszöntött ránk.

A mai játék többféle felhasználásra is alkalmas. Kavicsfestéssel indult, és egy komplett tapintást fejlesztő, beszédkészség- erősítő játék lett, ráadásul összefoglalja a negyedikes természetismeret első fejezetét.
Végtelen egyszerű az ötlet:
A kavicsokra akrillal felfestettem... nézzük csak, mit is:
almát felezve, virágot felezve, paradicsomot, paprikát felezve, virágos növény, és fa képeit gyökérzettől fentig, sárgarépát, katicabogarat. Míg festettük(tem) a kavicsokat, persze megbeszéltük ezeket a növényeket. Száradás után kendő alá tettem őket, és aki amit húzott, arról mesélt nekünk, majd a kavicson elmutatta a növényi részeket (Bobi is !)
Játék közben derült ki, hogy a kavicsokat felismeri a kezünk, így már az is feladat volt, hogy tippeljenek, vajon mi van a kezükben. Aztán játszottuk úgy (ezt Bobival), hogy rövid mondatokat mondott a kavicson lévő képekről, majd szavakat gyűjtöttünk róluk, és ezeket leírtuk. közben rakosgattuk, fogdostuk, ami külön öröm egy figyelemzavaros gyereknek. A hűs kövecske megnyugtatja, és elveszi az ingert a kalimpálásról, ceruzapörgetésről. A tárgy, amit fogdoshat, éppenséggel a "feladat" része, tehát nem vonja el a figyelmét, de kielégíti a kényszerét, hogy valamivel foglalkozzon.
Pakoláskor jutott eszembe, hogy nincs helye a játéknak, így gyorsan összedobtunk egy kis tárolódobozt:

Ps:Ezen kívül voltunk gombászni, majd Bobi egy ládányi őzlábgombát felszeletelt, hogy majd kiszárítsuk, és télre eltegyük. Készített gombócokat, ahol a formaérzékét, finommozgását, a mennyiségek összehasonlítását, arányok látását gyakoroltuk, lovagolt ugye, aztán órákig "dolgozott" az óriáslabdán (ez is nagyon fárasztó, bár tény, hogy érdekes feladat).
Bemutatásra alkalmas gyakorlás ezzel szemben 3 egész matematika példa lett ezen a hétvégén.
Szomorú vagyok, mert azt gondolom, az iskola csak ez utóbbival tudja mérni az igyekezetet és a szorgalmat, és mindaz a rengeteg "munka", tanulás, amit ebben a két napban végeztünk, sehol nem fog kiderülni. Csak a javulás, a fejlődés győzhet meg mindenkit, hogy jó úton járunk. És még az sem biztos, hogy ez a jó út.
Muszáj hinnem benne.