Álarc mögött- A szeretet mindent legyőz?

Nagyon nehéz idők járnak felénk. Nagyfiam kamaszodik, bizonytalan, tétova és sorra követi el a hibáit. Olykor tényleg olyan, mintha nem is az az ember lenne, akit eddig ismertem.

Igyekszem a józan eszemet megőrizni, és mondjuk nem elüldözni magam mellől, miközben azt hiszem, nevelem. Tanulok megbocsátani, újrakezdeni, bízni akkor is, ha már nem tudok.

12 éve ismerem, és hiszek benne.

Gondoltatok már arra, mit jelent "hinni valakiben"? Aki hívő a szó szoros értelmében, az talán éppen a kérdést nem érti. Aki viszont csak az emberekre hagyatkozik, ritkán ismeri az érzést- ezt a feltétel nélküli elfogadást. A tizedik abszurd, elfogadhatatlan, ostoba tett után is azt mondani: Hiszek benned. Tudom, hogy jó vagy és megfogom a kezed.

Nehéz és egyben felemelő is. És tudjátok, mi a legfurcsább benne? Hogy a gyereket valóban jóvá teszi. És engem is.  Jó azt mondani neki, mikor mardossa a bűntudat, hogy én hiszek benned, mert képes vagy látni a jót és a rosszat. Nem védekezem ellened és nem büntetlek, mert TUDOM, hogy fel fogsz állni. Hisz már látod az utat.

Akkor felemeli a fejét és lám, nem azt látom, hogy "huh, megúsztam", hanem a hálát, hogy ha már ő nem is hisz magában, hát van itt valaki, akkor még most is őbenne. Felemelő nekem is.

Hiszek a fiamban és soha, semmilyen körülmények között nem fogom "elhagyni". Ez a gondolat jóvá tesz.

Emlékeztek arra, mikor arról írtam, mekkora szüksége van a gyerekeknek arra, hogy belemondjuk a szemükbe, mennyire fontosak nekünk? Hogy tudják.

Megbotolhat az is, akit szeretnek, akire figyelnek. Elbizonytalanodhat és képzelheti azt, hogy ez a szeretet veszendőbe megy a túl sok hibától. Ha ekkor azt hallja, hogy nem, ez a kapcsolat állandó és örök, akkor bármilyen furcsa, nem azt érzi, hogy most aztán mindent lehet, hanem éppen azt, hogy érdemes jónak lenni. Én legalább is ezt látom.

Milyen különös, hogy ez a bejegyzés egy egyszerű "gyerekszájnak" indult, és ez lett belőle. Így kapcsolódik össze ugyanis ez a cikk EZZEL és EZZEL is. Így gondolkodunk Gabival egy irányban, ezzel együtt új témát érintve és előkészítve az eddigiek mellé.

Ettől függetlenül persze ma este felteszem az Altató anyagát azok kedvéért, akik szavaztak és szeretnék a verset feldolgozni.

És végül a  gyerekszáj, amit eredetileg akartam írni:

Bencével pusmogunk beszélgetünk, önismereti játékot játszunk. Ákos feljön a kertből, és levágja magát az asztalhoz:
- Ákos, kérlek, hogy menj most be. Szeretnék a bátyáddal kettesben lenni.
- De mééér? Miről beszéltek?
- Ez most nem tartozik rád.
- Nem értem. Olyan dramasztikus(!!!) mostanában minden itthon! Érzem a levegőben a rejtélyt!

És még mondja valaki, hogy a gyereket becsaphatod!

Ps: Feltettem a cikket, majd levettem, mert rám tört az a rossz érzés, hogy  túlságosan személyes a bejegyzés, hogy talán félreérthető is. Hiszen a fiam nem bűnöző, és a botlásai talán másnak nem is tűnnének olyan súlyosnak, mint ahogy nálunk, a mi családunkban súlyosnak minősülnek. Aztán azt is gondoltam, hogy lehet, hogy valaki megkérdezi, miért van ott az a mondat: "Hiszek a fiamban és soha, semmilyen körülmények között nem fogom "elhagyni"".

Tudjátok, hogy foglalkozom állami gondozott gyerekekkel. Van ott egy fiú, akinek az anyukája feladta. Szólt, hogy vigyék el a fiát, mert ő nem bír vele. B. most egy ifjúsági házban lakik 10 másik fiatallal és boldogan kavargatja mellettem a pudingot. Játszik is. Ha a múltjáról beszélünk, elborul a szeme. Hagyjuk... ezt mondja. 15 éves. Botlott, botlott, botladozott, aztán magára maradt. Ezért fontos nekem azt így kimondani, hogy soha, semmilyen körülmények között.