Március 15.- Ünnep másként

Még mindig nem zártuk le a március 15- i készülődést, de már közölhető. Mindannak, ami Bobival kettőnkre tartozott, annak vége, tehát a tanulás lezárult. A családi rész pedig hétvégére marad. 

Az egész folyamatra jellemző az, amit annyira szeretek, vagyis az, ahogy bizonyos gondolatok életre kelnek és elindulnak a saját útjukon. Így formálódott a forradalom témája is. Amit egyik nap mondott Bobi, az vitte tovább a gondolataimat egy újabb lépés felé. Igen, tudom, hogy nem így kellene dolgozni, de sajnos én egy ilyen ember vagyok. Akkor működök leginkább, mikor helyzetben vagyok. Ráadásul nagyon gyakran az ő gondolatai adják meg az irányt.

Mikor ezt a munkát elkezdtük, akkor sem gondoltam, hogy "ez" lesz belőle. A márciusi Praktikában talált sablonokkal kezdtem dolgozni (még kapható!), melyekben a Nemzeti Múzeum képe, és néhány pálcabábnak alkalmas sablon van előkészítve.

Mi végül csak a bábokat használtuk fel, s a helyszín egészen különleges lett.

Lehet, hogy már sejtitek is, hogyan készítettük el a Nemzeti Múzeumot. Az is kérdés viszont, hogy mi lehet az, ami megérteti a gyerekekkel a hazaszeretet fogalmát?
A munka során először a zászlónk színeit vizsgáltuk. A három szín jelentése: piros- erő, fehér- hűség és zöld- reménység. Beszélgettünk arról, neki mit jelentenek ezek a fogalmak (nem sokat, de gyerekszinten azért épp eleget). Mindhárom színben kártyákat nyírtunk, s ezekre képeket gyűjtöttünk hazánkból. A pirosra ERŐS épületeket, a fehérre olyan hungaricumokat, melyek erősítik kötődésünket, HŰSÉGÜNKET, végül a zöldre olyan emberek képeit, akik REMÉNYT adhatnak a nemzetnek.
A gyűjtemény része néhány kép azokról a helyekről, ahol jártunk már.

Végül valami, amit nagyon szerettem, míg foglalkoztunk vele. Azt próbáltam érthetővé tenni, hogyan vagyunk részei az egésznek, és miért olyan őrületesen fontos óvni a családot, a hazát, a Földet- mindazt, ami körülvesz minket.

A mellékelt kis kokárdát dekorgumiból vágtuk ki és milton kapoccsal rögzítettük a lapbookhoz (mely gyakorlatilag egy oldalára állított papírdoboz).

A legbelső lapon (a piroson) van ő, az egyén, aki a család része. A fehér lap jelzi a várost, ahol él, a zöld pedig mi is lehetne más, mint az ország. Fogtam a kis kokárdát, és szépen összehajtottam a legkülsőt. Míg a három lap együtt hajolt a fotóval együtt, már meg is értette Bobi, hogyan függnek össze ezek a dolgok. Így vagyunk mi apró pontok a nagy gépezetben, de ha nagy a baj, mint a kis hangyák, összeszaladhatunk, hogy rendbe hozzuk a dolgokat.

Így volt ez 1848 márciusában is.

Hátra van még egy nagyobb lélegzetű esemény az ünnep kapcsán, amit majd a családdal együtt fogunk végigcsinálni. Ez pedig a családi 12 pontok összeállítása. Mindenkinek vannak nálunk olyan sarkalatos dolgai, amelyeket szeretne, ha tiszteletben tartanának a többiek. Ez kell ahhoz, hogy ő, az egyén szabadnak érezze magát. Nekem is vannak ilyen pontjaim. Eddig nem volt annak értelme, hogy egyezkedjünk, mert még kicsik voltak a fiúk, de most már azt gondolom, eljutottak oda önállóságban, értelemben, hogy meg lehessen velük beszélni ilyen dolgokat. Mi az, amit szeretnének egyedül intézi, mi az, ami zavarja őket (már tudom előre, hogy benne lesz a kitételekben, hogy ne ellenőrizgessem a nagynál a szekrények rendjét :-), viszont az én követeléseim közt szerepelni fog a be- és kiágyazás felszólítás nélküli végrehajtása ) és így tovább. Mi, szülők is megírjuk a magunk pontjait, majd terveim szerint az álláspontok ütköztetése után igyekszünk kiegyezésre (érted: kiegyezésre) jutni :-). Olyan kompromisszumokat kötni, amik megkönnyítik az életünket, kellő szabadságot és felelősségtudatot adnak mindenkinek.

Ezt szombatra tervezem, mikor lesz néhány nyugodt óránk, de megírtam már most, hátha valaki ötletet tud belőle meríteni magának.

Ps: Érdekességképpen hadd meséljem el, mennyire különös a gyerek emlékezete. Én már rég elfelejtettem, hogy tavaly tavasszal a márciusi eseményeket a saját kertünkben játszottuk el, így emlékezve meg az ünnepről. Kiosztottuk a szerepeket, aztán kijelöltük a Pilvaxot, a börtönt, stb. Bobi volt Táncsics, s mi a vállunkon hordtuk körbe óbégatva az udvaron.

Mondom, én már régen elfelejtettem ezt az 5 perces játékot. A gyerekeim a mai napig emlékeznek rá, hogyan is volt a tavalyi ünnepünk..

Talán majd ez is maradandó nyomokat hagy bennük (Kattolj a képre. Sajnos képtelen vagyok videót beágyazni normálisan :-( ):