Nem negatív, avagy: Csak pislogtunk ! 3/1.

Ennek a történetnek főszereplője az akkor 7 éves legkisebb gyerekünk, a lányunk.

Mivel férjem is és én is félárvaként nőttünk fel, nagyon fontosnak tartottuk a biztonságos, meleg otthon megteremtését a gyerekek számára. Igazi családot akartunk és legjobb képességeink és szándékaink szerint igyekeztünk ezt megvalósítani. Elfogadó légkör, szeretetteljes bánásmód, jó hangulatú csapat kialakítása volt a célunk. Ezért ért bennünket villámcsapásként a felismerés, hogy elsős kislányunkkal „baj van”. Nem is értettük, hogy kerülünk mi a pszichiátriai rendelésre, mi dolgunk a pszichológussal, miért van szükség EEG vizsgálatra.

E. harmadik gyerekként érkezett a családba, két fiú után. Idősebb bátyjával jelentős, 10 év korkülönbség van, középső gyermekünk viszont csak 1, 5 évvel született korábban. Akkor 10 éves bátyjánál a testvérféltékenység leghalványabb jelét sem láttuk, úgy gondolom, Ő boldog volt, hogy 8 év egykeség után végre kevesebb figyelem jut rá. A 1, 5 éves Cs. már érzékelte, hogy „fele királyságát” meg kell osztania, de ezt normális reakciónak véltük. Cs. nemsokára bölcsődébe került, E. pedig velem, vagy hetente 3 délelőtt egy pótmamával volt otthon. Pótmamánk mesét olvasott, süteményt sütött, sétált, rengeteg gyengédséget és meleg szeretetet kapott Tőle mindhárom gyermekünk.

Mivel nyáron született, 1 évre E. is bölcsődébe ment, hogy ne az óvodában kelljen majd évet ismételnie. A közösségben jól érezte magát , a dadusok nagy szeretettel beszéltek róla. Mivel 1 évvel korábban a bátyja is hozzájuk járt, óhatatlanul összehasonlították a két gyereket, kiemelve, hogy E. alkalmazkodóképessége sok konfliktustól megóvja a kislányt. Az ötletgyáros fiunk után „jutalomjátéknak” tekintették a kicsit.

A két gyerek óvodába is járt együtt 1 évig. Itt már markánsabban jelentkezett különbözőségük, visszagondolva, az óvónők óvatosan jelezték is nekem, de mivel nagy probléma nem volt, nem figyeltem eléggé.

E. az óvodában nagyon jól érezte magát. Rajzaiból áradt a derű, röpültek a pillangók, színes virágkavalkád vette őket körül. Munkái stabil érzelmi háttér és kiegyensúlyozott lélek megnyilvánulásai voltak. Feladatait precízen elvégezte, kézügyességét kiemelkedőnek ítélték az óvónők. Szókincse, tájékozottsága messze a kora előtt járt. A közösségben központi helyet foglalt el, nagyon szerették a csoportban, lányok, fiúk egyaránt, bár Ő inkább a fiútársakkal játszott, hiszen otthon is 2 fiúval élt együtt. Meglepő információ volt az óvónőktől, hogy az általunk rendkívül alkalmazkodónak és konfliktuskerülőnek tartott gyerek köré a csoport nehezen kezelhető fiúi összegyűlnek és vezérként fogadják el a náluk 1 fejjel kisebb lányt. A pedagógusok elmesélték, hogy E. csöndes szóval, kedvesen, mosolyogva irányítja a legösszeférhetetlenebbnek tartott fiút is. Szabályait, elgondolásait a fiúcsoport magára nézve kötelezőnek érezte. Ez abban nyilvánult meg, hogy azt a játékot játszották, amit Ő javasolt, feltétel nélkül elfogadva irányítását. Az egyik óvónő úgy fogalmazott, a gyerekek „melegedni” járnak a lányunk köré, elszívják a rengeteg pozitív energiát, amit sugároz. Mi ebben nem láttunk semmi ijesztőt, inkább örültünk, hogy az itthoni másodhegedűs szerep után valahol „főnökként”, dominánsan viselkedik, hiszen középső gyermekünk egyértelműen falkavezérnek jelölte saját magát kettejük viszonyában.

Így kezdődött életem egyik legnehezebb időszaka. Még most végiggondolva is felhőtlennek és megnyugtatónak látszik a helyzet. Ti, mint kívülállók, éreztek valahol fenyegető jeleket? Látszott vajon és tényleg nem figyeltem eléggé?

( folyt.köv. holnap)

-vg