2011. március 15., kedd
Hol a határ?
Hónapok óta gyűjtögetem kis katicás perselyembe a 200 forintosokat, ezt a pénzt indultunk elverni a bécsi akváriumban. Van valakinek kétsége afelől, sikerült-e?
Még nem értük el a határt ( bizony, matricánk már volt, kétféle is), amikor megszólalt középső gyerekem: " A tökéletes felsőtestemről írtál már a neten?"Hm. Húga azonnal visítani kezdett: Hogy lehet valaki ilyen..( nem idézném szó szerint) Mi az apjával összenéztünk, majd felváltva, csendesen leadtuk az ilyenkor kötelezően leadandó szülői szöveget szerénységről, önvizsgálatról, önkritikáról. A gyerek megsemmisülten ült, nem tudom, hallott-e egyáltalán valamit, az biztos, hogy nagyon szeretett volna átmenetileg egy másik bolygón tartózkodni.
Azóta ezen töröm a fejem. Hiszen ez az én művem, az én nevelésem. Előzménye persze volt. Egyetemista fiunk annak idején a régi, hagyományos, szüleink által preferált elvek alapján nevelkedett: Nem kell azt a gyereket dicsérni, mert még elbízza magát! Nem mondjuk meg a kislánynak, hogy szép, mert még majd kényeskedő lesz! Emlékeztek? Az eredmény nagyon jól látható lett, okos ,intelligens nagyfiam annyi önbizalommal bír, mint egy nyúl a róka szájában. Még egyszer nem akartuk elkövetni ezt a hibát, így öccsének mindig elmondtuk, milyen tehetségesnek, okosnak , különlegesnek tartjuk. Szóval, dülöngélünk a ló egyik oldaláról a másikra.
Nektek hogy sikerül megtartani az egyensúlyt?
-vg-
Bài viết liên quan:
2 megjegyzés:
Ez nagyon jó kérdés! 11 év múlva biztosabbat tudok:)
Egyszerre vagyok a legjobb anya és a legtehetetlenebb - két gyerek, két más világ.
Az elfogadást már megtanultam, de mi lesz azzal a fránya érettségivel?
Megjegyzés küldése